|
Kulturinfo
"Párizs Vácra költözött"
Művészeti Fesztivál a Duna pArt Galériában
A Duna pArt Galéria ötödik éve színesíti Vác város kulturális palettáját. Mára a Dunakanyar egyik legjelentősebb
művészeti intézménye nemzetközi sikereket is magáénak tudhat. Nyugat-európai galériákkal, és művészekkel együttműködik, teszi ezt
azért, hogy a magyar közönség valóban igényes és rangos művészeti értékeket is megismerhessen. A Váci Világi Vigalom ideje alatt
a galéria Holland klasszikus festőművészek gyűjteményes kiállításával, a nemzetközi rangú Klement Zoltán német-alföldi hangulatokat
felidéző tárlatával, valamint a párizsi Montmartre megidézésével várja a látogatókat.
Amikor megnyílt a Duna pArt Galéria, az volt a szándék, hogy a váci közönséghez közelebb hozzuk a kvalitásos
kortárs magyar és nemzetközi képzőművészetet. Olyan alkotókat, akik nem csak belföldön, de Európa különböző országaiban szép
sikereket értek, érnek el, beletartoznak abba a vonulatba, amely alakítja, és hatást gyakorol a modern magyar, illetve az európai
művészetre.
A Duna pArt Galéria értékképzővé, tényezővé vált. A négy teremben bemutatott több mint száz alkotóművész,
a több mint ezer festmény az 1850-es évektől napjainkig országos és nemzetközi ismertséget hozott a Duna pArt Galériának.
Németországban és Hollandiában szerepelnek a galéria alkotóművészei és ottani festőművészek alkotási láthatóak Vácott.
Az e hétvégén - július 22 és 25 között - megrendezésre kerülő Váci Világi Vigalom alatt a galéria
hagyományainkhoz híven közösen szeretne ünnepelni a közönséggel. Két tárlattal, két hasonló hangulattal, és a párizsi
Montmartre megidézésével igazi művészeti ünnep várja nemcsak a váciakat a hétvégén a Duna pArt Galériában.
Július 24-én szombat délután 17 órakor „Fények a Dunán” címmel Klement Zoltán, festőművésznek nyílik a
németalföldi festészet hagyományait és hangulatát felidéző különleges festészeti kiállítása a galériában. Klement Zoltán
tájfestészete egyedi, különleges, a régi művészóriások technikai tudásával, bájával és eleganciájával vetekszik. Nem véletlen,
hogy német területen sikeres alkotóművészként számon tartott művész ő.
Július 25-én, vasárnap 16 órakor Martin Van Der Vlugt holland műgyűjtő és műkereskedő 1860 és 1940 közötti
műalkotásaiból nyílik tárlat „Régi idők Holland enteriőrben” címmel. A páratlan alkotások elrepítenek minket a századforduló
idejébe, megidézve egy páratlan kor hangulatát. Nemcsak festmények kerülnek bemutatásra, hanem olyan hétköznapi és használati
tárgyak is amelyek a Holland kultúra szerves részei, a holland emberek hétköznapjaihoz tartoztak az 1500-as évek óta.
Szombat és vasárnap a galéria Párizst és a Montmartre-t idézi meg. Üljön le a napernyők alatt a Halászköz
lépcsőin, hallgasson sanzonokat, élvezze a Duna és a festmények látványát, a művészet örök szépségét a Duna pArt Galériában.
További információ: 20 / 216-7508
Az eredeti cikk

|