|
Aba-Novák Vilmos
emlékkiállítása születésének 110. évfordulója alkalmából a Duna pArt Galéra és a Magyarországi Volksbank közös szervezésében.
A kiállítás 2004. március 16-tól május 2-ig volt megtekinthető.
Az esszenciális képzőművészet
Nincs még egy ennyire ismert és egyben ennyire ismeretlen művészgéniusza a XX. századi magyar festészetnek, mint Aba-Novák Vilmos.
Meghatározó személyiség már saját korában is, és óriási hatást gyakorolt a feltörekvő művészgenerációkra. Életműve, alkotásai, gondolatai
és attitűdje átértelmezésre késztette már a századforduló emberét, a mai kor embere számára pedig éppoly friss üzenetet fogalmaz meg.
Ismert művész, hiszen alkotásai, festményeinek, freskóinak, rajzainak, vázlatainak jelentős része ismert a közönség előtt. Művei múzeumok
megbecsült tételei, freskói számos egyházi és világi épületnek vallásos és heroikus díszei. Ismert gondolkodó, hiszen a társadalomról,
az emberről, a művészet aktuális állapotáról, a háborúkba sodródott, válságokat megélő korról, az individuum
szakrális determináltságáról soha nem titkolta véleményét.
Ugyanakkor ismeretlen művész is. Szakirodalma, életművének feldolgozása majdnem teljes, jó néhány kiállításon ismerhette meg a
közönség alkotásait. Élete, életműve nyitott, mégis Aba-Novák Vilmos a mai napig tartogat meglepetéseket. Bizonyíték erre a közeli
múltban előkerült, 1929-ben festett, cirkuszi témát feldolgozó nagyméretű festménye. Grandiózus, hősies, összetett filozófiai tartalmú,
játékos, bohém festményei, már megszületésükkor utat találtak a közönséghez. Aba-Nováknak azonban van egy intim, szemérmes, féltve
rejtegetett arca is. Ezt az arcát - bár bemutatására többen tettek kísérletet - kevésbé ismeri a közönség. Nagyszabású mesteri
alkotásait szinte körbe ölelték a finom és biztos vonalvezetésű rajzai, tanulmányai, vázlatoknak nevezett, de annál sokkal összetettebb és
mélyebb tartalmat is rejtő grafikai munkái. A művésznek ez a különleges arca idáig rejtve maradt, ennek a titoknak a fellebbentésére
vállalkozott a művész születésének 110. évfordulója alkalmából a Volksbank Galériában megrendezésre kerülő kiállítás.
A tárlat bemutatja Aba-Novák Vilmos életének legfontosabb stációit. Festmények, freskótervek, rajzok és személyes tárgyak engednek betekintést
a korán elment nagy művész hátrahagyott kincseiből.
A művészről és alkotásairól bővebben

Bodor Zoltán
festőművész "...nem sietünk..." című kiállítása a Duna pArt Galéra és a Magyarországi Volksbank közös szervezésében
a Volksbank Rt. Budaörsi bankfiókjában és Galériájában
(2040 Budaörs, Szabadság út 86.)
A kiállítás 2004. március 12-től május 30-ig látogatható.
Festészetére a hagyományok tisztelete, a plen-air, a klasszikus magyar piktúra a jellemző - írja róla a lexikon, ez a képi fogalmazásmód
Bodor Zoltán festészetének igazi ereje. A modern, kísérletező, avantgárd, non-figuratív és performance művészeti törekvések a világban és
persze Magyarországon is - a nyolcvanas, kilencvenes évekre - egyre inkább úgy tűnik, kifulladtak. A közönséggel sok mindent meg lehet tenni,
sok mindenről lehet állítani, hogy kiemelkedő művészeti érték, még akkor is, amikor az sem hisz benne, aki állítja. A közönséggel egy dolgot
nem lehet megtenni, nem szabad rajta átnézni, nem lehet a nézőt figyelmen kívül hagyni. Sok alkotó erről elfeledkezett. Ennek az lett
az egyenes következménye, hogy a nézők kiszoktak a kiállítótermekből, és egyre inkább hűvösen fogadták az éppen aktuális "csodát". A
művészet válságáról kezdtek beszélni az emberek, pedig maga a művészet nem került válságba, a hangsúlyok tolódtak rossz felé. Manapság
egyre több alkotó talál vissza azokhoz a magyar festészeti hagyományokhoz, amit a nagybányai, a szolnoki, a kecskeméti művésztelep
adott a XIX.-XX. század hajnalán a modern magyarfestészetnek és a közönségnek. Olyanok is akadnak - ilyen Bodor Zoltán - akik soha
nem vesztették el a gyökereiket, akik művészi eszmélésüktől kezdve tisztában vannak azzal, hogy a tradíciók tisztelete nélkül nincs
XXI. Századi magyar és egyetemes kultúra. Ez a mélységes hagyománytisztelet, a mívesség, a színek és a fények képpé szerkesztése
Bodor Zoltán festészetének igazi értéke...
A művészről és alkotásairól bővebben

Kolozsvári Grandpierre Miklós
festő-, grafikus- és szobrászművész "Reneszánsz képek, szürreál álmok" cím kiállítása a Duna pArt Galéra és a Magyarországi Volksbank közös szervezésében
a Volksbank Rt. Központi bankfiókjában és Galériájában (1088. Budapest, Rákóczi út 7.)
A kiállítás 2004. március 9-től május 3-ig tartott.
Kolozsvári miden szempontból különleges alkotóművész, aki ötvözi magában a reneszánsz festőművészek technikai bravúrját és a modern,
XXI. századi művészeti irányzatokat. Polihisztor a szó nemes és klasszikus jelentésében. Fest, rajzol, kőbe vés és nem csak durva kőbe
és márványba, hanem nemes drágakövekbe is beleálmodja művészi hitvallását: a szellem és a szépség harmóniáját.
A művészről és alkotásairól bővebben
|
 |
KIÁLLÍTÁS ARCHÍVUM
Aba-Novák Vilmos
"Adventi képek, adventi meglepetések"
Aknay János
Benkő Viktor
Bodor Zoltán
Dévényi János és Baukó János
Első Kör Törökbálinti Alkotóművész Csoport
Emeric és Més-záros
Filp Csaba
Galambos Tamás
Gödöllői Műhely
Gyémánt László
Hézső Ferenc
Hornyik Zoltán
Inkey Alice és Kutas Rudolf
Jeges Ernő
Juhász Erika és Zsuráffy Mária
Klement Zoltán
Kolozsvári Grandpierre Miklós
Lieber Erzsébet és Jancsikity József
Lőrincz Vitus
"Múzsák Randevúja"
Müller Árpád
Németh József
Papp Gábor és Gáspár Géza
"Párizs Vácra költözött"
"Régi idők Holland enteriőrben"
Rudnay Gyula
Somogyi Réka
Stremeny Géza
Szarka Tamás
Szekeres Attila
Szotyory László
Újvári Lajos
Zalai Károly


A Duna pArt Galéria és a Magyarországi Volksbank együttműködése
2003. őszén a tíz éve Magyarországon banki szolgáltatásokat nyújtó osztrák tulajdonosi hátterű Volksbank úgy döntött, hogy a jövőben
mecénásként támogatja a kortárs hazai képzőművészetet. Elképzelésük szerint két budapesti és egy budaörsi kiállítótermükben
rendszeresen teret biztosítanak képzőművészeknek a bemutatkozásra. A koncepciójuk megvalósítására a Duna pArt Galériával kötöttek
megállapodást. 2003 őszén-telén hat kiállításra került sor. Két életműkiállításra: a születésének 75. évfordulóját ünneplő hódmező-vásárhelyi
alkotóművész Németh József emlékkiállítására, illetve a zsennyei hagyatékból megrendezett Scholtz Erik tárlatára. Emellett a születésének
70. évfordulóját ünneplő Lőrincz Vitus festő- és tűzzománcművész, Klement Zoltán festőművész, Somogyi Réka selyemfestőművész, valamint
a Budaörsi Művészek Egyesületének adott teret a Volksbank a Duna pArt Galéria szervezésében. A sikeres kiállítási sorozat bizonyítja,
hogy a kortárs alkotóművészet értékei is azok a valóságos értékek közé tartoznak, amelyek meggyorsítják az ország beintegrálódását az
európai házba.

|