|
Lőrincz Vitus
festő- és tűzzománcművész születésének 70. évfordulója alkalmából rendezett "Hétszínvilág"
című kiállítása a Duna pArt Galéria és a Magyarországi Volksbank közös szervezésében.
A kiállítás 2003. november 27-től január 18-ig tartott.
Lőrincz Vitus Budapesten a Művészeti Gimnáziumban érettségizett 1953-ban, majd a Képzőművészeti Főiskolán Jakuba János tanítványa volt. Kezdetben olaj-
és akvarellképeket festett. 1964-ben, a bonyhádi zománcgyárban alkalma nyílt a tűzzománc technika megismerésére. 1972-74 között több
hónapot töltött Ausztriában a Wiener Email- und Glasurfarbwerk Schauer et. Co. meghívására, ahol lehetőséget kapott technikai tudásának
árnyalására.
"A fafaragás gyermekkorom óta kedves tevékenységeim közé tartozik.
Nagyméretű zománc kompozícióimat gyakran fafaragással ötvözöm, egy ilyen nagy méretu alkotásom látható Csopakon,
a Római Katolikus templomban, ahol a Szent István legendát és a Stációkat örökítettem meg, valamint Pakson látható egy közel öt
négyzetméteres murális zománcképem, amelynek Életfa a címe."
Lőrincz Vitus európai rangú, teljesen egyéni hangú kortárs alkotómuvész, alkotásai szerte a világban köz- és magángyűjteményeket gazdagítanak
az Egyesült Államoktól Ausztráliáig, Japántól Kanadáig. Lőrincz Vitus jelentősebb kiállításai: 1957-től: Pécs, Budapest - Fiatal Művészek Klubja,
Békéscsaba - Munkácsy Terem, Vác, Miskolc, Bécs - Galeria Romanum, Nagykőrös, Fót, Szekszárd, Érd,
Dunakeszi, Budapest - Csók Galéria, Kortárs Galéria, Párizs, Tokyo, Omszk, Limoges, Németország, Szófia, Budapest - Műcsarnok, Sedan,
Franciaország, Budapest - Vigadó Galéria, Szentendre, Budafok- Első Nemzetközi Zománcművészeti Triennálé
 
 
A művészről és alkotásairól bővebben
|
 |
KIÁLLÍTÁS ARCHÍVUM
Aba-Novák Vilmos
"Adventi képek, adventi meglepetések"
Aknay János
Benkő Viktor
Bodor Zoltán
Dévényi János és Baukó János
Első Kör Törökbálinti Alkotóművész Csoport
Emeric és Més-záros
Filp Csaba
Galambos Tamás
Gödöllői Műhely
Gyémánt László
Hézső Ferenc
Hornyik Zoltán
Inkey Alice és Kutas Rudolf
Jeges Ernő
Juhász Erika és Zsuráffy Mária
Klement Zoltán
Kolozsvári Grandpierre Miklós
Lieber Erzsébet és Jancsikity József
Lőrincz Vitus
"Múzsák Randevúja"
Müller Árpád
Németh József
Papp Gábor és Gáspár Géza
"Párizs Vácra költözött"
"Régi idők Holland enteriőrben"
Rudnay Gyula
Somogyi Réka
Stremeny Géza
Szarka Tamás
Szekeres Attila
Szotyory László
Újvári Lajos
Zalai Károly


A Duna pArt Galéria és a Magyarországi Volksbank együttműködése
2003. őszén a tíz éve Magyarországon banki szolgáltatásokat nyújtó osztrák tulajdonosi hátterű Volksbank úgy döntött, hogy a jövőben
mecénásként támogatja a kortárs hazai képzőművészetet. Elképzelésük szerint két budapesti és egy budaörsi kiállítótermükben
rendszeresen teret biztosítanak képzőművészeknek a bemutatkozásra. A koncepciójuk megvalósítására a Duna pArt Galériával kötöttek
megállapodást. 2003 őszén-telén hat kiállításra került sor. Két életműkiállításra: a születésének 75. évfordulóját ünneplő hódmező-vásárhelyi
alkotóművész Németh József emlékkiállítására, illetve a zsennyei hagyatékból megrendezett Scholtz Erik tárlatára. Emellett a születésének
70. évfordulóját ünneplő Lőrincz Vitus festő- és tűzzománcművész, Klement Zoltán festőművész, Somogyi Réka selyemfestőművész, valamint
a Budaörsi Művészek Egyesületének adott teret a Volksbank a Duna pArt Galéria szervezésében. A sikeres kiállítási sorozat bizonyítja,
hogy a kortárs alkotóművészet értékei is azok a valóságos értékek közé tartoznak, amelyek meggyorsítják az ország beintegrálódását az
európai házba.

|