Duna pArt Galéria "Az értékképző"
GalériaMűvészeinkAktualitásokKiállításokMűvészek, akiket keresünk

Brankovits Éva
festőművész

 

1928-ban született Albertirsán. 1961-ben fejezte be főiskolai tanulmányait, mesterei Fónyi Géza, Kádár György és Szőnyi István voltak.
Tanulmányutakat tett több nyugat- európai országban.
Számtalan sikeres egyéni kiállítása volt több vidéki városban, valamint a Fészek - klubban és a Mednyánszky teremben.
Önálló anyaggal - óriási siker mellett - mutatkozott be Franciaországban, Hollandiában és Németországban. Valóságihletésű festészetét a látottak konstruktivista szellemű tömörítése és a színek dekoratív erejének kiaknázása jellemzi.
Munkái megtalálhatóak számos, rangos köz- és magángyűjteményben. Több festményét a Szekszárdi Múzeum megvásárolta.

Cs. Nagy András
festőművész

 

1927-ben született Újfehértón. 1954-ben végzett Kmetty János, Koffán Károly és Szőnyi István növendékeként.
Tanulmányúton járt a szomszédos országokban, valamint Franciaországban.
Jelenleg Vácott él, az itteni Duna - műhely alapító tagja. Sikeres önálló tárlatai voltak Nyíregyházán, Miskolcon, Vácon, Budapesten a Derkovits Teremben, valamint országszerte.
Öntörvényű, az expresszionizmuson nevelkedett festészete formailag a fényhatások gyakori alkalmazására, valamint a forma és a tér hangsúlyozására épül. Tartalmilag az átalakuló magyar táj foglalkoztatja. Csendéleteit sajátos expresszív, dekoratív formamegoldások jellemzik.

Interjú Cs. Nagy Andrással

Dombrovszky László
festőművész (1894, Orguly - 1982 Budapest)

 

A képzőművészeti tanulmányait Párizsban végezte, majd évekig Skandináviában és Olaszországban dolgozott. 1921-ben települt haza, és Szőnyi István társaságában létrehozta a zebegényi művésztelepet. 1910-es évek végétől folyamatosan kiállító alkotóművész. Számos nemzetközi művészeti elismerés birtokosa. Franciás hatásokat tükröző piktúrájában nagy szerep jut a koloritnak, a színek művészi kifejezőerejének. Impresszionisztikus festészete az ötvenes évektől áthajlik a konstruktivizmusba, úgy, hogy megtartja természetelvűségét. Csendéletfestészete kiemelkedő.

Doór Ferenc
festőművész

 

1948-ban Szőnyi István osztályában végez, majd tanársegédje lesz a főiskolán. Rangos hazai és külföldi kiállítások sora fémjelzi munkásságát: bemutatkozik Franciaországban, Olaszországban, Németországban. Festészete a modern piktúra törekvéseit összegzi. Szembeötlő jegye a színek intenzitása, azok filozófiája. Festészeti nyelve letisztult, autonóm. Jelentős művészeti díjak tulajdonosa.

Az oldal tetejére

Művészeink

A. Bak Péter
Aba-Novák Vilmos
Aknay János
Almássy Gyula
Ambrus Imre
Aszódi-Weil Erzsébet
B. Tóth Edit
Balogh István
Baranyó Sándor
Baukó János
Bencs Gábor
Benkő Viktor
Berkes Antal
Bér Rudolf
Bodor Aladár
Bodor Zoltán
Brankovits Éva
Brokés Ágnes
Cs. Nagy András
Cseh László
Dévényi János
Diener Dénes Rudolf
Dombrovszky László
Doór Ferenc
Emeric
Endrey-Nagy Attila
Fábián Gyöngyvér
Farkas András
Farkas Lídia
Fehér Ilona
Fenyő Andor Endre
Filp Csaba
Galambos Tamás
Gerzson Pál
Gimes Lajos
Gödöllői Műhely
Gyémant László
Gyökerek-2005
Hadik Gyula
Hegyi György
Hellenbach Gabriella
Hernádi Paula
Hézső Ferenc
Hornyik Zoltán
Inkey Alice
Izsák József
Jakab Eszter
Jancsikity József
Jeges Ernő
Juhász Erika
Kelle Antal
Kemény Zsigmond
Klement Zoltán
Kling György
Kolozsvári Grandpierre Miklós
Korbely István
Kórusz József
Kő Pál
Kukán Géza
Kutas Rudolf
Lakatos József
Lieber Erzsébet
Lőrincz Vitus
Macskássy Izolda
Mág Tamás
Markó Erzsébet
Meiszter Kálmán
Melocco Miklós
Mersits Piroska
Més-záros István
Molnár-C. Pál Baráti Kör
Monos József
Müller Árpad
Nagy Márta
Németh Árpád
Németh József
Németh Lajos
Nyergesi János
Oravecz István
Orosz Gellért
P. Bak János
P. Boros Ilona
Pálffy Katalin
Papp Gábor
Pertl István
Pleidell János
Rudnay Gyula
Santen, Joseph Carolus Emile
Scholz Erik
Séday Éva
Seres János
Simon Iván
Somogyi János
Somogyi Réka
Stettka Gyula
Stremeny Géza
Sugár Gyula
Szabó János
Szabó Vladimír
Szarka Tamás
Szász Endre
Szekeres Attila
Szotyori László
Szőnyi István
Tamás Ervin
Terbe János
Thúry Mária
Tokay Ilona
Tóth Sándor
Tóth-Vissó Árpád
Uhrig Zsigmond
Újváry Lajos
V. Bazsonyi Arany
Varga Bencsik József
Vasarely, Viktor
Viszolyi János
Würtz Ádám
Xantus Gyula
Zalai Károly
Zsuráffy Mária

Website by WAVU