|
Brokés Ágnes
festőművész, költő (1940- )
Bernáth Aurél, Barcsay Jenő és Fónyi Géza növendéke a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Már fiatalon megnyilvánul különleges
tehetsége, finom színérzéke és képzőművészeti irányultsága. 1965-ben a Képzőművészeti Főiskolák és Akadémiák Nemzetközi Fesztiválján
Rómában ezüstérmet és diplomát nyer, ezzel bekapcsolódik a nemzetközi művészeti folyamatokba. Derkovits-ösztöndíjas 1967-71 között.
Érzékeny színvilágú, a képfelület fakturális lehetőségeit kutató művész, aki leginkább a csendéletműfajt kedveli. Neve költőként is
ismert, versei antológiákban, és 1996-ban Jó hely címmel önálló kötetben jelentek meg.
Berkes Antal
festőművész (Budapest, 1874 - Budapest, 1938)
1889-1994 között a budapesti Iparművészeti Iskolán folytatta tanulmányait, majd
Párizsban tökéletesítette művészeti tehetségét. Eleinte hangulatos tájakat, később főleg városrészeket festett. 1903-tól vett részt a
Műcsarnok kiállításain. 1937-ben a debreceni Déri Múzeumban volt gyűjteményes kiállítása Berkes Ilivel közösen. Több műve a Magyar
Nemzeti Galéria tulajdona, köztük a "Hungária úti részlet" című képe is. Az elmúlt két évben került az aukciós műkereskedelem
fókuszába. 2003 végén közel kétmillió forintot fizettek ki a BÁV aukcióján Berkes Antal századfordulón készült képéért.
Cseh László
festőművész (1914-1991)
1934-39 között járt Képzőművészeti Főiskolára, mestere Rudnay Gyula.
1947-ben és 1955-ben kiállítási nívódíjakat nyert, 1961-től alkotói ösztöndíjas Pécsett. 1964-től 10 éven át a pécsi Tanátképző Főiskola művésztanára.
A nagybányai festőszellemiség egyik legtradicionálisabb követője és képviselője. Csekély számú festményén első sorban a baranyai és dunántúli
táj szépségét kutatja, a Dél-Dunántúl egyik legnagyobb hatású művészegyénisége. Munkái köz- és magángyűjteményekbe kerültek.
Fábián Gyöngyvér
festőművész (1944- )
1969-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végez Kádár György keze alatt. 1970-73-ig Derkovits-ösztöndíjas. Munkáit 1979-ben óriási sikerű
kiállításon mutatják be a Szegedi Nyári Tárlaton, ahol elnyeri a kiállítás nagydíját is. Festészetére hatást gyakorolt Kondor Béla művészete is.
Művészeti gondolkodása merész, extrém, nem tűr kompromisszumokat. Épp ezért a nemzetközi figyelem már korán festészetére irányult. Többször,
1985., 1987., 1991-ben óriási siker mellett állít ki Hamburgban, és 1989-ben Darmstadtban és Gentben.
Az oldal tetejére
|