|
Molnár-C. Pál Baráti Kör
Baráti körünk hatodik közös kiállítása elé...
Annak idején, a Gellérthegyen rendszeresen összejárt egy művészekbőlálló baráti társaság. Molnár-C. Pál 1981-ben
bekövetkezett halála után lánya,Éva is meghívást kapott a találkozókra, mert példamutató jelenséggel gazdagította
a művészeti életet: hogyan lehet hűséggel gondozni egy művészi életművet az alkotómester halála után. 1984-ben
megnyitotta a Molnár-C.Pál Műterem-múzeumot, s Matzon Frigyes halála után ez lett a helyszíne a baráti találkozóknak.
1986-ban Szalatnyay József javaslatára hivatalosan is megalakult a Molnár-C. Pál Baráti Kör. 1988-tól évente kiadott
program szerint művészeti, kulturális események színhelye az egykor M-C. P műterem, ahol a mester 50 évig dolgozott.
1989-ben megrendeztük az első közös kiállítást. Ennek egyedülálló különlegességét az adta, hogy kortárs művészeink
együtt állítottak ki a mintának tekintett Szinyei Társaság immár halhatatlan mestereivel. Az "előrement barátok"
tisztelete azóta mintegy a Baráti Kör hivatása lett, hiszen az alapítók közül már nagyon sokan nincsenek köztünk,
ezeken a közös kiállításokon azonban mindig velünk vannak, csakúgy, mint a nagy "elődök", akiknek a barátsága
nagyrészt a Római Magyar Akadémián eltöltött évekhez kötődik.
A Szinyei Társaság mintájára mi is adunk ki díjat,
melynek sajátos értéke, hogy művészek adják művészeknek. Legutóbbi budapesti kiállításunkon 2000-ben Vinczellér
Imre, illetve a 2004-es keszthelyi és székesfehérvári tárlatokhoz kapcsolódva Kisléghi Nagy Ádám kapott Molnár-C.
Pál díjat. Hitvallásunk, mely a sokféle stílusban alkotó művészeket összeköti, a figuralitás, a magas színvonalú
mesterségbeli tudás és a humánus mondanivaló, mint alapérték. Hatodik közös kiállításunk címe "A nap szerelmesei".
Az idei Munkácsy évhez kapcsolódva részben kifejezi klasszikus gyökereink tiszteletét, másrészt az élethez és a
pozitív értékekhez való feltétlen ragaszkodást, ami fényt ad, gyönyörködtet, és boldoggá tesz.
A mostani kiállításunk
megnyitóján adjuk át a Molnár-C. Pál Baráti Kör - az alapítóról, Dr. Csillag Pálné Éváról elnevezett -
Tiszteleti Díját a 10 testvérből álló Benyus Testvérek Kamaraegyüttesének, akik évek óta hűséges fellépői
programjainknak és annak idején Molnár-C. Pál idősebbik lányától, Dr.Tavasz Istvánné, Magdától tanultak hegedülni.
A kiállítás zárónapjaira is marad érdekes esemény: a "Finissage" szeptember 8-án 11 órától, mely egyben a Baráti
Kör szokásos, de ezúttal mégis szokatlan, kihelyezett csütörtöki találkozója is lesz. Remélve, hogy a kiállításban
sokaknak telik majd öröme, szeretettel és tisztelettel:
Csillag Péter
M-C. P unokája, a Baráti Kör ügyvezető elnöke
B. Tóth Edit
Festőművész
Viruóz, mesteri, kellemes. Talán ezzel a három jelzővel illethető leginkább B. Tóth Edit kecskeméti
festőművésznő női lírával, finom színekkel és festészeti megoldásokkal komponálja alkotásait. A vásznakon
megelevenedik az Alföld és a Tiszapart különleges hangulata, kisvárosok és falvak költői hangulatú utcácskái
és terei, az emberi szépség.
B. Tóth Edit minden alkotása mesteri, de figurális festészetére, nő- és kislányalakjaira a felsőfok a
legtalálóbb. Báj és elegancia, játékosság és szépség. Minden, amivel a mai világban igen csak híján vagyunk.
Méltán számíthatunk arra, hogy B. Tóth Edit kiállítása elnyeri tetszésüket és egy kellemes élmény emlékét
viszik haza a kiállítás megtekintése után.
 
 
 
|
 |
A. Bak Péter
Aba-Novák Vilmos
Aknay János
Almássy Gyula
Ambrus Imre
Aszódi-Weil Erzsébet
B. Tóth Edit
Balogh István
Baranyó Sándor
Baukó János
Bencs Gábor
Benkő Viktor
Berkes Antal
Bér Rudolf
Bodor Aladár
Bodor Zoltán
Brankovits Éva
Brokés Ágnes
Cs. Nagy András
Cseh László
Dévényi János
Diener Dénes Rudolf
Dombrovszky László
Doór Ferenc
Emeric
Endrey-Nagy Attila
Fábián Gyöngyvér
Farkas András
Farkas Lídia
Fehér Ilona
Fenyő Andor Endre
Filp Csaba
Galambos Tamás
Gerzson Pál
Gimes Lajos
Gödöllői Műhely
Gyémant László
Gyökerek-2005
Hadik Gyula
Hegyi György
Hellenbach Gabriella
Hernádi Paula
Hézső Ferenc
Hornyik Zoltán
Inkey Alice
Izsák József
Jakab Eszter
Jancsikity József
Jeges Ernő
Juhász Erika
Kelle Antal
Kemény Zsigmond
Klement Zoltán
Kling György
Kolozsvári Grandpierre Miklós
Korbely István
Kórusz József
Kő Pál
Kukán Géza
Kutas Rudolf
Lakatos József
Lieber Erzsébet
Lőrincz Vitus
Macskássy Izolda
Mág Tamás
Markó Erzsébet
Meiszter Kálmán
Melocco Miklós
Mersits Piroska
Més-záros István
Molnár-C. Pál Baráti Kör
Monos József
Müller Árpad
Nagy Márta
Németh Árpád
Németh József
Németh Lajos
Nyergesi János
Oravecz István
Orosz Gellért
P. Bak János
P. Boros Ilona
Pálffy Katalin
Papp Gábor
Pertl István
Pleidell János
Rudnay Gyula
Santen, Joseph Carolus Emile
Scholz Erik
Séday Éva
Seres János
Simon Iván
Somogyi János
Somogyi Réka
Stettka Gyula
Stremeny Géza
Sugár Gyula
Szabó János
Szabó Vladimír
Szarka Tamás
Szász Endre
Szekeres Attila
Szotyori László
Szőnyi István
Tamás Ervin
Terbe János
Thúry Mária
Tokay Ilona
Tóth Sándor
Tóth-Vissó Árpád
Uhrig Zsigmond
Újváry Lajos
V. Bazsonyi Arany
Varga Bencsik József
Vasarely, Viktor
Viszolyi János
Würtz Ádám
Xantus Gyula
Zalai Károly
Zsuráffy Mária

|