|
Monos József
Festőművész
Monos József 1932-ben született Sárkeszin. Gyerekként érinti meg a táj belső szépsége,
a természetben uralkodó minden sallangtól mentes harmónia. Már akkor, kicsi gyermekként kezd rajzolni. 15 évesen Budapestre a
Derkovits kollégiumba, majd a Képzőművészeti Főiskolára kerül. Diáktársai Würtz Ádám, Kórusz József, Kiss Teréz, Gerzson Pál,
a tanárok, mesterei: Papp Gyula, Berény Róbert, Bernáth Aurél és Bencze László. 1955-ben végez, Angliában, Franciaországban,
Németországban jár tanulmányúton. Arra törekszik, hogy a festményein - az erdők, a házak, dombok, a balatoni, dunakanyari
tájak ne csak a természet szeretetét tükrözzék, hanem mélyen érintsék meg a közönséget. Visszaidézzék a nézőben azt a rácsodálkozást,
amit gyermekként mindannyian átélünk a vízparton, az erdőben, egy alkonyi naplementében, vagy a csonttá fagyott, lábunk alatt
csikorgó havon.
Megigézi a tájban lakozó általa ősi erőnek hívott dinamizmus. A tájban és az emberben lakozó erőt kutatja, erről
az ősi erőről szólnak a képei, amelyek tükörképei a tájban rejlő harmóniának. Kolorista festőiségét büszkén vállalja. A természet
soha sem ugyanolyan, folyton változik - vallja, ez a szín-szimfónia, ez a tobzódás tiszteletet parancsol, gyönyörködtet, elbűvöl.
Interjú Monos Józseffel
 
 

Mersits Piroska
festőművész (Vése, 1926 - Budapest, 1988)
1945-49 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél volt a mestere. 1950-ben alapító tagja a vörösberényi művésztelepnek,
melynek gyakori vendége volt 1960-ig. 1974-től művésztelepeken és különböző alkotóházakban festett, így Zsenyén, Kecskeméten,
Szigligeten és Nagymaroson. Egyéni kiállítások: Fényes Adolf Terem, Ferencvárosi Pincetárlat, Tamás GAléria, Vigadó Galéria,
Szob, Martonvásár, Vác, stb. Kollektív kiállítások: Nemzeti Szalon, Műcsarnok, Ernst Múzeum. A környező világ anyagi és szellemi
jelenségeinek erőteljes festőiségű, hol realisztikus, hol hol expresszív megjelenítője. Rajzai az ÉS-ben és a Magyar Hírlapban
jelentek meg. Műveit a Fővárosi Képtár őrzi.
Az oldal tetejére
|