|
Tóth Sándor
Szobrászművész
 Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész 1933. március 19-én született Miskolcon. 1951-ben felvételt
nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol rajz-festés szakon Hincz Gyula, majd Pap Gyula tanítványa. 1953-ban Pátzay
Pál felvette szobrász szakra. Gyenes Tamás volt első mestere. 1954-től Kisfaludi Strobl Zsigmond osztályán dolgozik,
ahol a mester demonstrátora. Tóth Sándor a quattrocento szobrászat nagymestereinek és a magyar szobrászat klasszikus
hagyományainak folytatója. Művészetére nem hatnak divatirányzatok, nincsenek stíluskorszakai. Hazai díjai mellett
jelentős külföldi elismeréseket is magáénak tudhat.
Szabadka város díját, a firenzei Giorgio Vasari nemzetközi éremverseny III. díját, VI. Pál pápa ezüstérmét, Ravenna
város aranyérmét kapta. Tóth Sándor a hazai éremművészet jelentős - külföldön is elismert - képviselője, arany és
ezüst emlékpénzek tervezője. Alkotásai sok hazai és külföldi múzeum gyűjteményét gazdagítják, s a világ bármely
pontján a magángyűjtemények nagyra becsült értékei. Művészete magyar, európai és egyetemes.
Tóth Sándor a magyar szobrászművészet egyik legmeghatározóbb egyénisége. Változatos életútja több városhoz is
kapcsolódik, de Szeged különös jelentőséggel bír művészetének ívében. 1962 és 1974 között a város szellemi és
művészeti életének jeles személyisége lesz és marad azóta is. Nevéhez kapcsolódik a művészeti gimnázium életrehívása,
a város művészeti irányának, koncepciójának újraformálása és számtalan fiatal Szegedhez kötődő tehetséges alkotó
elindítása a művészeti pályán. Nemcsak a szellemiek terén gazdagította a várost, hanem szobraival is. Jelentős köztéri
szobrai gazdagítják Szeged utcáit, tereit, épületeit.
Pleidell János
Festőművész
 Az 1915-ben született Pleidell János a római iskolának nevezett művészeti irányzat egyik utolsó,
jeles képviselője. 1935-ben Prágában, 1938-ban Párizsban a Julian Akadémián, majd 1938 és 1940 között Budapesten
végezte tanulmányait. Önazonosságának megőrzésében, tehetségének kibontakoztatásában mesterre, segítőtársra talált
Aba-Novák Vilmosban, a római iskola egyik legnagyobb alkotójában. 1947-ben római ösztöndíjat kap, majd 1962-ben
az Olasz Állam ösztöndíjasa, 1961-63 között Olasz-országban élt. Magyarországon az 50-es és 60-as években a római
iskola, a polgári törekvések képviselőit a perifériára szorították a szocialista realizmus ideológiai és politikai
szempontjait érvényesítők. A hazai kultúrpolitika megtűrt-mellőzött művésze lett, mint a "római iskolások" többsége.
Művészete azonban már ekkor túlmutatott az ideológiák korlátoltságán, a XX. századi hazai festészet fontos,
meghatározó személyisége lett.
1999-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti-keresztjét. Pleidellre olaszországi útjain mély benyomást
tett a reneszánsz művészet emberközpontúsága, gazdag formavilága. De ennél is erősebben hatottak rá az ókeresztény
freskók, a román stílus mozaikjai, a kapuzatok, az oszlopok plasztikái, a római reliefek klasszikus arányai, az
etruszk vázák dekoratív szépségű képei. Érzékeny, színgazdag festészete főként az itáliai kisvárosok hangulatos,
mesét és realitást ötvöző világából meríti témáit.
A teremtő művészt a nagy egésszel, a természeten túli egyetemessel létrejött harmónia jellemzi. Tájképein vallásos
és bibliai jeleneteket örökít meg. Emberábrázolásában a klasszicitás hűvösségét követi. Avatott ábrázolója a magyar
vidék népművészeti hagyományainak.
Pleidell János a Balaton festője is, balatoni képei a táj és az ember közvetlen kapcsolatát, a lélek lírai rezdüléseit
érzékeltetik - a festészet nyelvén.
Pleidell János - emberként és festőként - mindig az egészet nézte, a mindenséggel mérte magát. Tanult a XX. század
stílusirányzataitól, de egyikkel sem azonosult, voltak mesterei, de egyiket sem utánozta. A gyorsan változó időben
is hű maradt önmagához." - írja az idén 90 éves nagyszerű alkotóművészről Kratochwill Mimi, művészettörténész.
Gerzson Pál
Festőművész
 Először megláttam a hegyeket a festészetben, aztán megláttam a festészetet a hegyekben, tartja a
kínai közmondás. Mintha Gerzson Pálról szólna ez egyenesen. ő az, aki elmagyarázta nekem, hogy Szigliget tulajdonképpen
három nő. 1969 óta ott tölti ideje javát, és legújabb korszakában - amelynek a terméséből néhányat itt láthatunk -
bebizonyította, hogy túllépett mind a non figuratív, mind a figuratív korszakán, s most együtt láttatja a kettőt.
Az igazi non figuratív úgyis az, akinek se ecset, se festék, se vászon nem kell. Mert a fejében festi a képeket.
Gerzson nem a dolgokat festi, hanem a dolgok közti különbséget, akár Matisse, akinek festményein szereplő nők,
(szépkedve: a hús költészete), rokonok Gerzson Pál aktjaival. Gerzson intim kapcsolatban van a természettel. Nem csak
a női természettel. Aki aktból tájképet, tájképből aktot képes festeni, az merész és nagy ember. Ha senki se vállalta
volna a kockázatot, akkor Michelangelo a Sixtus-kápolna padlóját festette volna végig. Mindenkire jellemző a kedves
témája. Andy Warhol például dollárt szeretett a legjobban festeni. Pedig azt tartják, a festő akkor csinál jó dolgokat,
ha már nem tudja mit is fest. Más dolog a portréfestészet - Gerzson ebből is festett, egy kiállításra valót -
mégsem vesztett el egyetlen barátot sem. Minden jó kép újabb kép megfestésére sarkall.  Abban a bányában pedig, ahol
a festő dolgozik, mindig több életerőt, időt remél az, aki arra ítéltetett, hogy fessen. A pénzvilág nincs messze a
festészettől. Az üzletember és a festő is mindig újabb és újabb kihívások elé áll. Van még valami, ami közös. Egy
szemlélet, amit úgy lehetne kifejezni: sose fektess olyasmibe, amit nem értesz. Azt a szenvedést, kínt, gyötrelmet
pedig, ami a festészethez kell, az ember azzal válthatja meg, hogy fizet érte. És nem is keveset. A rajz a legőszintébb
része a művészetnek. Ott nem lehet bűvészkedni, felhőt hámozni, hazudozni. Gerzson festményeinek alapját jelentik a
jó grafikák. A színei pedig, különösen eme új korszak, fényes, vibráló foltjai az érzékenység legtisztább megtestesítői.
Hogy meddig fest még az ereje teljében lévő Gerzson Pál, ez a sziklakemény férfi? Ameddig él. A művészetben nincs
nyugdíjas kor. Utánozzák őt épp elegen. Csakhogy nehéz őt utánozni.
Temesi Ferenc
Gerzson Pál, a kortárs magyar festészet kiemelkedő alakja generációk sorát nevelte érett és elismert képző- vagy iparművésszé.
1931. január 25-én született. Tanulmányait 1949-1953 között a Képzőművészeti Főiskolán végzi, tanárai Kmetty János,
Hincz Gyula és Domanovszky Endre. 1959-től rendszeresen részt vesz rangos országos és külföldi kiállításokon. 1960-74
között az Iparművészeti Főiskola tanára, 1974-1995 között a Képzőművészeti Főiskola egyetemi tanára, 1987-1990 között
a festő tanszék vezetője. 1988-1992 között a Magyar Szépmíves Társaság elnöke. 1992-1999 között a Magyar Képzőművészek
és Iparművészek Szövetségének elnöke, a Magyar Bor Akadémia örökös tagja, a Tudományok, Művészetek és Irodalom Európai
Akadémiájának (Párizs) rendes tagja.
1969-től rendszeresen dolgozik Szigligeten. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Díjai:
Munkácsy Mihály-díj (1969, 1971),
Érdemes Művész (1987),
a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994)
Az oldal tetejére
|
